Két arany és két ezüstéremmel zárta a hazai vívás legrangosabb eseményét, a felnőtt OB-t egyesületük.
A 2023/24-es szezon a megszokottól eltérően zajlott a felnőtt OB szempontjából, olyannyira, hogy 2023-as naptári évre nem is jutott OB. Ennek oka az olimpiai kvalifikációra való fókusz volt és úgy tűnik kifizetődött, hiszen ahogy azt már többször írtuk egyesületünkből két vívónk is ott lesz az ötkarikás játékokon nyáron Párizsban.
Időrendben vesszük végig a verseny történéseit. Pénteken kezdődött az egyéni selejtezőkkel, illetve a legjobb 32-be jutással mind a férfi mind pedig a női tőr versenyszámok. Idén 10 női vívónk állt pástra, aminek több oka is volt, például az örömteli hír, miszerint Kreiss Fanni, a 2021-es tokiói olimpiai csapat első embere várandós és kevésbé örömteli hírek, mint Nekifor Erika betegsége. A hiányzók mellett volt nagy visszatérőnk is, Hajas Nóra személyében, aki nagyjából 2 éves kihagyás után állt újra versenyen pástra. A csoportkör egyik hölgynek sem jelentett gondot, Flóra a 2. helyen került fel a direkt kieséses táblára. A 32-be jutásért csak Kovácsi Sárának és Szekeres Laurának nem sikerült a továbbjutás.
Délután az urak is elkezdték a versenyt, ők szintén kevesen álltak pástra, mindössze 5-en. A csoportkör nekik sem okozott gondot és a 32-be jutásért Zsigmond Dánielnek, Korom Eriknek egyaránt sikerült asszót nyernie, így csatlakozva Dósa Danihoz és Mátyás Bálinthoz, akik a tábla első két helyét kaparintották meg a kör után. Már ekkor láttuk, hogy pechesen alakult a tábla, mivel Dani ágára került Erik és Zsigmond Dani is, de ezzel ráértek a versenyzők szombat reggel foglalkozni. A továbbjutás egyedül Nedjelkovic Matejának nem sikerült, aki mindössze egy tussal maradt alul a kadet válogatott Zsögön Andorral szemben.
Az OB második napján nagyjából együtt kezdték meg a versenyt a hölgyek és az urak. A hölgyeknél Szurmai Laura FTC-s ellenfelétől, Szeverényi Sára klubtársától, Mesteri Vikitől, míg Zhou Xinyao Ludovikás ellenféltől kaptak ki. A többieknek sikerült a továbbjutás, ugyanígy a legjobb 8 közé is, ami értékes részsikernek számít, hiszen az OB legjobb 8 egyéni versenyzőjének fele Törekvéses volt. Az éremért Flóra és Nóri összekerültek és olimpikonunk került ki győztesként, míg Kollár Anna a fegyvernem legrutinosabb versenyzőjétől, Mohamed Aidától szenvedett vereséget. Mesteri Vikinek sem sikerült tovább lépnie, Ő a későbbi ezüstérmes és többszörös egyéni magyar bajnok, válogatott Kondricz Katától kapott ki. Így csak Flóra folytathatta a versenyt és a kettőért válogatott csapattársa, Lupkovics Dóra ellen egy izgalmas és fordulatos asszóban diadalmaskodott. Flóra legutóbb talán 5 éve nyert egyéni OB-t még a méltán híres Knapek Edina ellen, így nagyon izgatottan vártuk az aranyasszót. Egy igazán izgalmas mérkőzésnek ígérkezett, hiszen az elmúlt években a Pásztor – Kondricz asszóból rendre Kata jött ki győztesnek, de bíztunk abban, hogy az egyéni olimpiai kvótát szerző versenyzőnk egy ilyen fegyelmezett és kemény nemzetközi szezon után hasonlóan jól fog teljesíteni. Ez így is lett, Flóra szinte végig uralta az asszó és magához méltó fegyelmezettséggel 15:10-re nyerte meg második egyéni országos bajnoki címét!
Mindeközben az urak sem tétováztak. Ahogy már említettük pechünkre kialakult egy Törekvéses ág, ami elég kedvezőtlen a csapatverseny összeállítása végett, meg amúgy is. Első asszóját Dósa Dani és Zsigmond Dani egymás ellen vívtak, és végül Dani nyert – mármint a Dósa..-. Eközben Korom Erik is sima győzelmet aratott, így borítékolható volt, hogy lesz Törekvéses férfi tőröző a legjobb 8-ban, hiszen ezután Dani és Erik együtt vívtak a következő körben. Bálint sajnos nem tudta hozni a pénteki formáját és az első asszóban alul maradt egy fiatal ellenféllel szemben, de nem búslakodott, 5 perccel a kiesését követően már a vasárnapi csapatversenyre készült. A 8-ért a Dani kontra Erik asszóban Dani került ki győztesként. A legjobb 8 között a Ludovika versenyzőjét győzte le, majd a kettőbe jutásért válogatott csapattársát, Németh Andrást. Az aranyasszóban a papírforma alapján Szemes Gergővel kellett megküzdenie. Ők ketten tagadhatatlanul kiemelkednek a hazai mezőnyből, így egy nagyon izgalmas és az OB presztízséhez méltó döntőt vártunk. Ez így is lett, az asszó elején Szemi, majd Dani, majd megint Szemi majd a vége előtt 13:12-re megint Dani vezetett, de a befejezést sajnos most Szeminek sikerült jobban.
Ezzel egy arany és egy ezüsttel zárták versenyzőink az OB egyéni versenyeit, de nem volt sok idejük pihenni, hiszen vasárnap már jöttek is a csapatversenyek.
A női versenyszámban két csapatot is indítottunk. Első számú csapatunk (Pásztor, Kollár, Mesteri, Hajas) a 4-ért és a 2-ért is nagyon sima győzelmeket arattak. Második csapatunk (Szurmai, Szekeres, Marosi, Zhou) a 4-ért a Csomorkány csapatát verték szoros asszóban, majd a kettőért a Honvédtől szenvedtek vereséget. A bronz asszóban a Ludovika csapatával küzdöttek meg, de idén sajnos alul maradtak. Az egyes csapatunk a döntőben a két felnőtt és egy junior válogatottal felálló Honvéd csapatával küzdött meg. Végig szoros volt a mérkőzés, a befejezés viszont a Honvédnak sikerült és 42:45 arányban megnyerték az asszót. Elmondható, hogy nagyon érződött mind Kreiss Fanni, mind pedig Nekifor Erika hiánya és nélkülük nehéz lett volna megismételni az előző OB bravúrját, az arany és bronzérmet a női tőr csapatversenyen. Mindenesetre így is nagyon szép teljesítményt nyújtott mindkét csapatunk és nagyon bükszék vagyunk rájuk!
Az uraknál csak egy csapatot indítottunk (Dósa, Korom, Mátyás, Zsigmond) és a már korábban említett „Törekvéses ág” miatt a 3. helyre rangsoroltak minket. Az első asszóban meglepően szorosan sikerült csak nyerjenek a Ludovika 2-es csapata ellen (45:41), de a lényeg, hogy megoldották. A következő asszóban a Fradi csapata következett, köztük a tavaly még minket erősítő válogatott Tóth Gergellyel és az egyéni verseny aranyérmesével, Szemes Gergővel. Ugyan papíron nem mi voltunk az esélyesek, de a srácok mindent beleadtak és igazi csapatként küzdöttek, így csupán 1 tusos hátránnyal (38:39) adták át Daninak a stafétát a fejező asszóban. Dani tanulva az előző napon szenvedett vereségéből viszont szinte simának mondható asszóban tudta befejezni (45:42) a küzdelmet és így ténylegesen bravúrnak mondható módon legyőzték a verseny magasan legesélyesebb csapatát. A döntőben a hölgyekhez hasonlóan az urak is a Honvéddal mérkőztek meg. Szinte végig vezetve, magabiztosan 45:36 arányban hozták le a döntőt, így megszerezve egyesületünk második aranyát!
Összességében 2 arany és 2 ezüsttel zártuk az OB-t, amire nagyon büszkék lehetnek versenyzőnik is edzőik! Külön köszönet a kis vívópalátinknak akik vasárnap az estébe nyúló döntőt is hangosan végig drukkolva nézték végig, erősítve ezzel versenyzőinket!